Menü

A ülő munka veszélyei

Az ülő munka veszélyei!
Az ÜLŐMUNKA nem csak a mozgásszervekre veszélyes, hanem a BELSŐ SZERVEKRE is ROSSZ HATÁSSAL VAN. A gerinc fájdalmas betegségei mellett az AGYVÉRZÉS, a SZÍVINFARKTUS, a SZÍVNAGYOBBODÁS és a VESEBETEGSÉGEK rizikófaktorát is növelheti az ülő életmód. Aki naponta több órát ül, jó, ha tudja, hogy az ülés jobban terheli a gerincet mint az állás. Egyes szakértők szerint kapcsolatban állhat a GYOMORÉGÉSSEL, a gyomorsav nyelőcsőbe való visszaáramlásával is.
A rossz tartás következtében a belső szervek összenyomódhatnak, idővel meggyengülhet a nyelőcső alján lévő gyomorzáróizom. Mindez pedig a gyomorsav visszaáramlásához, REFLUX betegséghez, gyomorégéshez vezethet.
Egy, a San Franciscó-i Egyetemen 2012-ben végzett tanulmány eredménye szerint a hanyag tartás összefüggésben állhat a DEPRESSZIÓ kialakulásával. A kutatók 110 diák bevonásával végezték el a vizsgálatot, melynek során kiderült, hogy a rossz tartás ALACSONYABB ENERGIASZINTtel jár együtt. A helytelen üléskor majdnem kétszeresen (180 százalékosan) terhelődnek a porckorongok az álláshoz képest. Ha mindez a nyomás állandóan féloldalasan és egyenetlenül jelentkezik, kialakulnak a mozgásszervi betegségek, például a PORCKORONGSÉRV vagy a MESZESEDÉS.
A rossz tartás nemcsak a vázrendszerre, hanem az izmokra és a szalagokra is rossz hatással van, amely szintén fájdalmat okozhat. A túlterhelés miatt a szövetek keringése és anyagcseréje is rossz lesz, amely elváltozáshoz vezet, mindez veszélyezteti a csonthártya, az ízületi szalagok, a porcfelszínek épségét, kialakulnak a degeneratív elváltozások. A tanulmányt vezető Erik Peper professzor szerint az egyenes tartás, A BEHÚZOTT HAS, A HÁTRAHÚZOTT VÁLL AZ AGYNAK OLYAN ÜZENETEKET KÜLD, AMELYTŐL AZONNAL JOBBAN ÉRZED MAGAD. Ráadásul mások előtt is pozitív benyomást keltesz a szép testtartásoddal.